Bösztörpuszta, a Magyarok Országos Gyűlése és Vására - 2009

2009-ben első alkalommal vettünk részt, mint egyesület a Magyarok Országos Gyűlésén és Vásárán, Bösztörpusztán. Az egyesületet Vetési Zoltán képviselte, a fényképfelvételeket is őmaga készítette.




































Bösztörpuszta, a Magyarok Országos Gyűlése és Vására - 2010

   2010. augusztus 13-14-15-én, több mint tízezer magyar gyűlt össze a Kunszentmiklóshoz közeli Bösztörpusztán. Temesvárról, a Kohézió Alapítvány munkatársai családjaikkal vettek részt a rendezvényen, ahol Vetési Zoltán a Pusztaegyetem keretében, a Kér-Keszi sátorban A magyar erkölcs és oktatásának gyakorlati javaslata címmel tartott előadást. Az előadó a szövetség Erkölcsi Tagozatának tagja, és a felvázolt  oktatási módszert e tagozat számára  állította össze az elmúlt időszakban, javasolva ennek bevezetését, mint sajátosan magyar jellegűt, a magyar oktatásba. Az erkölcsi tagozat ezt el is fogadta. Vetési Zoltán az őszi időszakban tíz napos előadássorozat keretében ismerteti Magyarország tizenkilenc megyéjének Magyarok Szövetsége szervezeteiben magyar erkölcsi nevelési javaslatait. A Pusztaegyetem keretében hét sátorban, a rendezvény három napja alatt, mintegy száztíz előadó tartott előadást.

   Rengeteg program és hatalmas piactér várta a látogatókat, de az esemény egyértelmű csúcspontja a szombati történelmi élőkép volt, amely kicsik és nagyok számára is életre szóló élményt nyújtott. A háromnapos Magyarok Találkozóját, idén harmadik alkalommal rendezték meg. A rendezvény és a Magyarok Szövetségének egyértelmű célja összefogni és visszavezetni a honi és országhatáron túli magyarságot a gyökereihez. Akik résztvettek a háromnapos rendezvényen, vagy egyszerűen odalátogattak, valóban érezhették, hogy mit is jelent sokak számára a magyarság. Láthatták az ősi módszerekkel dolgozó kézműveseket, az igazi karikás ostorral csattogtató legényeket és a méltán rettegett lovas, illetve íjász katonáinkat. A történelmi élőkép, melyet több, mint ezer lovas és gyalogos katona alkotott, minden nézőt magával ragadt. Először a gyalogos seregek vonultak fel, majd őket követték lovas őseink megelevenítői. Az íjászok több mint kétszázas hadának sörtüze követte a felvonulást. Volt lovas és könnyű fegyverzetű párbaj is, de mindezek után jött a program fő eleme, a felállított, fából készült vár megostromlása. A vár védői hősiesen helytálltak és sikeres kirohanásuk egy igazságos döntetlent eredményezett, az amúgy lovassággal is támogatott támadókkal szemben. A Magyarok Szövetsége ezzel a harccal kívánta szimbolizálni, azt a harcot, amit sajnos a mai napig sokszor tapasztalhattunk, hogy magyar harcol saját vérével. A megbékélés és szeretet jegyében végül a fegyverek a földre kerültek. A csata üzenete tehát az, hogy szűnjön meg a magyarságon belüli harc, és szülessen meg végre egy igazi magyar szövetség, amely sok száz évvel ezelőtt már működött, ám, amit az elmúlt rendszerek tönkretettek. Megható pillanata volt a műsornak, amikor a gyermekeket és szüleiket megkérték, hogy fáradjanak be a harcosok közé, hogy közösen áldhassák meg a fiatal nemzedéket. Mire a hangosbemondó másodjára mondta volna be, hogy lehetőség van bemenni és áldást kérni a gyermekekre, már mintegy hétezer ember volt a körben, és közösen ünnepelt. Hihetetlen élményt nyújtott a közvetlen, az ősi összetartozás érzése.

   Visszatérve napjainkba, A Magyar Találmányok Házában idén mintegy 30 ígéretes találmány és fejlesztés mutatkozott be, kezdve a legkorszerűbb épületüzemeltetési rendszerektől (Bitel Kft.) a gyógygáz kabinon és az érelmeszesedés elleni védőoltáson keresztül, a LogiCard kártyajátékig. Bemutatásra került a hordozható kézi számítógép (PDA) és a cserélhető memória (pendrive) magyar fejlesztésű őse, valamint a nap- és szélenergia hasznosítására szolgáló fejlesztések. Az érdeklődők megtekinthették a dugattyús villanymotort és a Roga-Therm hőszigetelő betont, a hamulámpát és az alomszéket is. A bösztörpusztai ünnepség nem egyes emberek, cégek, érdekcsoportok finanszírozásából jött létre, hanem, többezer ember összefogásával. A Magyarok Szövetsége jövőre is Bösztörpusztán tervezi megrendezni a Magyarok Országos Gyűlését.








Bösztörpuszta, Magyarok Országos Gyűlése és Vására - 2011

2011-ben kis csapattal vettünk részt a Magyarok Országos Gyűlésén és Vásárán, Bösztörpusztán.

















Eseménynaptár
November
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Az értékrendről

A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>

Fejtegetőre való feliratkozás:

Név:
E-mail: