Húsvéti hagyományokat elevenítettek fel

Temesvár, 2016. március 19. - A temesvári Kohézió Egyesület a Kós Károly Közösségi Központ szépen feldíszített nagytermében szervezte meg a hét végén a Húsvéti készülődés – Nyuszi várás a Kohézióval című hagyományos rendezvényét. A kézműves műhelyekben az „egyesület gyerekei” húsvéti hagyományokat elevenítettek fel, de nem maradt el a várva várt ajándékosztás sem.

A kézműves műhelyekben Sipos Ilona vezetésével a kicsik húsvéti kifestőket színeztek, üdvözleteket készítettek, a nagyobb gyerekek húsvéti kopogtatókat, asztali díszeket, és a tojásfestés különféle technikáit sajátították el. A hagyományos hagymahéjas vagy bolti tojásfestékkel megfestett piros tojásokból írásos technikával gyönyörű hímes tojások születtek, magyaros motívumokkal. A gyerekek a modern ragasztásos, illetve a „szalvétás” tojásfestő technikát is elsajátították. A kézműves tevékenységekben a Kohézió Egyesület nyilvántartásában szereplő hátrányos helyzetű gyerekek, valamint az egyesület tevékenységei iránt érdeklődő gyerekek, szülők, nagyszülők, önkéntesek vettek részt. A kézműves műhelyekben elkészített dísz- és ajándéktárgyakat, hímes tojásokat, mint minden évben, a résztvevők ezúttal is hazavihették.

A műhelymunka után került sor a húsvéti ajándékosztásra, amikor több mint száz ajándékcsomag talált gazdára. Az egyesület nyilvántartásában szereplő hátrányos helyzetű, sokgyerekes családok gyerekei a Keresztszülők program keretében idén névre szóló ajándékcsomagokat kaptak a hamburgi TEMAH Egyesület szociális csoportja jóvoltából. A műhelyekben részt vett többi gyerek sem maradt ajándék nélkül: a Kohézió Egyesület a jótékonysági farsangi bál bevételéből vásárolt minden résztvevőnek ajándékot. Az egyesület által támogatott hátrányos helyzetű családok tartós élelmiszerekből összeállított húsvéti ajándékcsomagokat kaptak a Kohézió Egyesülettől, amelyeket szintén a jótékonysági bál bevételéből vásároltak.

Az egyesület németországi támogatói sem maradtak húsvéti ajándék nélkül idén: a Temes megyei gyerekek saját készítésű húsvéti dísztárgyakat és rajzokat küldtek a hamburgiaknak.

Pataki Zoltán, Nyugati Jelen


Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Az értékrendről

A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>

Fejtegetőre való feliratkozás:

Név:
E-mail: