Zsombolya, 2018. augusztus 5-10. A Kohézió Egyesület minden nyáron megszervezi hagyományos zsombolyai nyári táborait, a Kaláka Kézműves tábort és a Szórványtábort, ahol a kézműves foglalkozások iránt érdeklődő tehetséges gyerekek és az egyesület nyilvántartásában szereplő támogatott családok gyerekei töltenek el egy-egy tartalmas hetet. A nyári táborokat idén is Sipos Ilona szervezte, aki városi tanácsosként is nyári szabadsága nagy részét közösségi tevékenységekkel töltötte.
„Augusztus első felében 14. alkalommal szerveztük meg a Kaláka Kézműves tábort a Kohézió Egyesület tevékenysége iránt érdeklődő tehetséges gyerekek számára – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Sipos Ilona. – Mindennap volt egy fő kézműves téma: batikolás, nemezelés, gyöngyfűzés, bútorfestés, üvegfestés, babozás. Idén is eljött a táborba a Lázár család Mezőfeléről: Lázár Éva gyékényfonó mester a gyékényszövés, fonás alapjait tanítja a kezdőknek, Lázár Csaba pedig a kosárfonást oktatta a fiúknak, akik már többször részt vettek a táborban. Az elkészült tárgyakat egy színvonalas kiállítás keretében mutatták be a gyerekek.”
A mintegy 25-30 táborozó a szabadidejét is hasznosan töltötte: meglátogatták a zsombolyai Stefan Jäger Múzeumot, ahol a bánsági svábok festőjének az alkotásai láthatók és a Sajtómúzeumot, amelyik nemcsak az országban, de Európában is egyedülálló és ahol egy régi nyomdagép működésével ismerkedtek a gyerekek. Egyik délután Vetési Zoltán tartott ismeretterjesztő előadást a gyerekeknek, másik délután fürödtek a helyi termálstrandon. Tartalmas együttlétre adott alkalmat a táborzáró rendezvény, amelyen a szülők és a bejáró zsombolyai gyerekek is részt vettek, és ahol mindenki oklevelet, kohéziós pólót, kitűzőt kapott ajándékba. Teljes ellátásban részesítette a Kohézió Egyesület a temesvári Rézműves Nadiát és a gátaljai Takács Tímeát. A tábort résztámogatásban részesítette a Communitas Alapítvány és a magyarországi Bethlen Gábor Alap.
„Augusztus második felében 17. alkalommal szerveztük meg a szociális Szórványtábort, ahol az Egyesület nyilvántartásában szereplő támogatott családok gyerekei, de a tevékenységeink iránt érdeklődő és Zsombolyáról bejáró gyerekek is részt vettek – nyilatkozta Sipos Ilona. – A hangsúly a játékon volt, a délelőtt folyamán a kicsik rajzoltak, festettek, bogozgattak, a nagyobbak a kézműves munkaformákat tanulták. A foglalkozásokat én vezettem, de besegített a Kohézió Egyesület két önkéntese, valamint két egyetemi hallgató, akik a szabadidős programok során segítettek felügyelni a gyerekeket. A foglalkozásokon kb. 20-25 gyerek vett részt, a hangsúly a barátkozáson, közös játékon, beszélgetéseken volt. A Szórványtáborban a gyerekek ismerkednek az alapvető viselkedési szabályokkal, értékrenddel („Tudni illik, hogy mi illik”). Minden este magyar meséket vetítettem a táborozóknak, meg is vitattuk őket, beszélgettünk, ismerkedtünk, gyakoroltuk a köszönést stb. Két új gyerek volt, nekik mindent fordítani kellett, mert nem mindent értettek, de most már el tudnak mondani két-három mondatot magyarul, megköszönik az ebédet, vacsorát. Elmeséltem a gyerekeknek, hogy gyerekkoromban a vakációt a nagyszülőknél töltöttem, és nagymamámmal együtt készítettük a rongybabákat, mert akkor még nem voltak Barbie-babák. Nagy sikere volt a rongybaba-készítésnek, elkészítettünk mindannyian egyet-egyet, nevet adtak nekik, ezekkel játszadoztak. Délutánonként strandoltunk a gyerekekkel, még lovas kocsival is sétáltunk. A fiúk örömére meglátogattuk a Tűzoltó Múzeumot, ahol a szolgálatos tűzoltó bácsi mesélt a gyerekeknek.”
A Szórványtábor-projektet támogatta a hamburgi TEMAH szociális csapat csoportja, akik a programban szereplő gyerekek számára teljes ellátást biztosítottak. A Communitas Alapítvány résztámogatást nyújtott a tábor szervezőinek.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen
December |
---|
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>