Zsombolya, 2019. augusztus 5-10. Tizenötödik alkalommal szervezte meg a Kohézió Egyesület augusztus első felében Zsombolyán a Kaláka Hagyományőrző kézművestábort, ahol huszonöt tehetséges fiatal vett részt öt Temes megyei településről. A táborlakó fiatalok mellett a délelőtti kézműves-tevékenységekre egy zsombolyai csoport is bejárt.
A Kaláka-táborok célja a hagyományos kézműves munkaformák elsajátítása és gyakorlása, idén legnépszerűbb az üvegfestés volt. Munkacsoportokban dolgoztunk, érdeklődésnek megfelelően mindennap volt egy fő kézműves-tevékenység: nemezelés, bútorfestés, gyöngyfűzés, üvegfestést, batikolás. Ezzel párhuzamosan Lázár Éva gyékényfonó mester a gyékényszövés és -fonás alapjait tanította a kezdőknek, Lázár Csaba pedig kosárfonást és fafaragást oktatott a fiúknak. A tábor visszajárói egyedi kosarakat készítettek gyékényből.
Ötletesnél ötletesebb, népi motívumokkal díszített tárgyak készültek a tábor folyamán, amelyeket egy állandó kiállításon láthattak a szülők és az érdeklődők.
A táborozó gyerekekkel, a szabadidő hasznos eltöltése érdekében, egyik délután meglátogattuk a zsombolyai Sajtómúzeumot, amelyik nemcsak az országban, hanem Európában is egyedülálló. Kellemes fogadtatásban és kerekasztal-beszélgetésben volt részünk a múzeum kávézójában. Esténként, magyar népmeséket és ifjúsági filmeket vetítettünk.
A magyar szellemi értékek ismertetése érdekében nyílt napot is szerveztünk, egyik délután Vetési Zoltán tartott ismeretterjesztő előadást a gyerekeknek és érdeklődőknek. Erre a rendezvényre meghívtuk a zsombolyai gyerekek családjait is, ők is betekinthettek a tábor életébe, ismerkedtünk, barátkoztunk. Egy másik délután ellátogattunk a zsombolyai termálvizes strandra.
Jó hangulatú és tartalmas alkalom volt ismerkedésre a táborzáró rendezvény, amelyen a szülők és a bejáró zsombolyai gyerekek is részt vettek és minden táborozó gyerek oklevelet, kohéziós pólót és kis ajándékot kapott.
A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitás Alapítvány és a magyarországi Bethlen Gábor Alap támogatta.
Sipos Ilona táborvezető beszámolója
Nyugati Jelen, 2019. augusztus 28.
Bútorfestést, üvegfestést, gyöngyfűzést tanultak
Szeptember |
---|
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>