Könyvek bemutatója és előadás: “A kizökkent idő helyreállítása”

Arad, 2013. november 19. - A címmel kapcsolatban a kedves olvasók némelyike talán rögtön megkérdezi: lehetséges-e ilyesmi, helyre lehet-e állítani a kizökkent időt? A Jelen Házban kedden este megtartott előadásban az erre kapott válasz az volt: igen, ha…

Két esemény zajlott egyszerre: a partiumi (szatmárnémeti) származású, jó ideje Magyarországon élő, nálunk főleg sikeres történelmi drámái révén ismert Kocsis István író, történész A Szent Korona misztériuma és tanacímű előadása, valamint a temesvári Vetési Zoltán Magyar kincsek, egyetemes értékek c. könyvének bemutatása. Hogy a kettő jól megfért egymással, azt részben Szekernyés János helytörténész, művészettörténész kitűnő moderálása (amelynek során felvetette azt is, hogy Kocsis és Vetési egy kicsit szembemegy bizonyos, a témára vonatkozó más véleményekkel), részben pedig az biztosította, hogy Vetési könyvében sokszor hivatkozik Kocsis Istvánra, akinek a Szent Koronáról szóló tanát teljes mértékben a magáénak érzi.

Szekernyés azzal indított, hogy nehéz dolga van, mert nem szaktudós. Hivatkozott viszont Németh László 1935-ben megjelent, a sorstudományként meghatározott magyarságtudományról szóló tanulmányára, amelyben a szerző kifejtette: a magyarság értékeinek felmutatása kötelesség. Ezt a nézetet követte Vetési könyve: arra vállalkozott, hogy átfogja a magyarság értékeinek valamennyi körét az ősi magyar kultúrától a nyelvészeti jelentésektől, a honfoglalástól közép-európai létünkig.

Kocsis István szerint a magyarság évszázadokon keresztül a Szent Korona révén tudott felülemelkedni a nehézségeken. A Szent Korona tana (több száz oldalas könyv és sok órás előadás kellene részletes ismertetéséhez, mondta) tulajdonképpen egy királyi kiváltságokat korlátozó tan, amely szerint a szakrális király jogutódja a Szent Korona, sőt, az a király fölött áll. Előírja, hogy a hatalom a király és a nemzet között megosztott legyen – amire a legnagyobb szükség a Mohács utáni időkben volt.

Érdekes történetet mesélt Kocsis I. Lipót Habsburg császár és Bethlen Miklós, illetve Esterházy Pál nádor a Szent Korona tanával kapcsolatos beszélgetéseiről, amelyek eredményeként a császár lemondott azon tervéről, hogy Erdélyt a Habsburg Birodalomhoz csatolja.

Az előadás közönségének egy része bizonyára arra számított, hogy szó lesz majd magáról a magyar koronáról; nem volt, viszont hallhattunk arról Vetési Zoltántól, hogy a magyar értékrend legmagasabb hordozója a Szent Korona, s az erről szóló Kocsis-könyv minden magyarnak az első könyve kellene hogy legyen. Mint ahogy az is elhangzott, hogy egykori magunkat a nagyon messzi távolban kell keresnünk, s a teremtéssel született értékrend visszaállítása hozhat eredményt, például nálunk a szórvány megmentése ügyében. A magyarságnak óriási küldetése van, hangzott el, maradjon meg az éltető hagyomány és tudás, hogy a mag a hó alatt is kicsírázhasson.

Az előadás elején és végén nagyon szép filmösszeállítást láthattunk Murvai Miklós jóvoltából az Aradi hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvényen. 

Nyugati Jelen


Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Az értékrendről

A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>

Fejtegetőre való feliratkozás:

Név:
E-mail: