Látogatóban az "Emberek aranyban" című kiállításon

Budapesten, 2015.  január 9-én, az MVSZ székházában megtekintettük ezt a rendkívül érdekes kiállítást.

Beharangozó a kiállításról:

Egy nép, amely évezreden át uralt két kontinensnyi területet.
Egy birodalom, amely ellen a kínaiak védekezésül emelték a Nagy Falat.
Egy kultúra, ahol már 2500 éve ingben és nadrágban jártak.
Egy művészet, melynek alkotásait máig csodálja a világ.
Egy feltaláló nép, akiknek a szőnyegtől a kengyelen át az íjig és a fokosig oly sok mindent köszönhetünk.
Egy haderő, amelytől Egyiptom, India, Kína és Róma is rettegett.
Egy társadalom, ahol a férfi és a nő egyenrangú és egyenértékű volt.
Egy történet melynek nyomait ma is fellelni az Altáj hegységtől hazánkig.
Egy eredet, amiből oly sok nép származott, Szakák, Etruszkok, Türkök, Hunok, Avarok és mi Magyarok is.
Egy leletegyüttes, melynek kincseit a Tutanhamon lelethez hasonlította a világ.
Egy kiállítás, ahol most mindez látható, megtapasztalható és átélhető.

   Olyan történelmi és kulturális utazásra hívjuk a kiállítás látogatóit, amely életre szóló élményt nyújt mindazoknak akik nyitottak az elfogadott "tények" új szemszögből való megvizsgálására.

   A tárlat elemeit Szkíta fejedelmi temetkezések régészeti leletanyagának reprodukciói, valamint a feltárást és a leletmentést bemutató képek, molinók alkotják. A tárlatanyag gerincét képező tárgyak döntő többsége az u.n. "Issyk-kurgánból" és a Berel mellett feltárt lovas temetkezés, világviszonylatban is ritkaság számba menő leleteiből származik, azoknak méret, és anyaghelyes reprodukciója. A bemutatásra kerülő tárgyak ízelítőt adnak a teljes kultúrkör leletanyagából, megelevenedik általuk Berel és Issyk leletein kívül a Cárok völgyéből származó Tuvai lelet, és számos lelőhely emblematikus arany és ezüst tárgyai.

   A reprodukciók hitelességét az Ostrov Krym, a feltárást végző, és a reprodukciókat pontosan és jogszerűen készítő, és a sok ezer éves leletanyag szerves részét is konzerválni, restaurálni képes restaurátornak, Krym Altynbekovnak privát intézete szavatolja. A melléjük érkezett balatonfelvidéki régészeti leletek, valamint a régi történetírók és a szkíták ókori kortárs népeinek leiratai teljes képet adnak ennek az ősi, és mai napig korszerű technikát és filozófiát megélő birodalomról.

   Maga a kiállítás nem csak az ásatások kézzelfogható eredményeinek, azaz a tárgyaknak, bemutatására alapul, hanem a teljes feltárási folyamatot bemutatja. A feltárást vezető és a restaurálást végző Ostrov Krym működésén keresztül végigvezeti a látogatókat a feltárás, a beazonosítás, a leletmentés, a konzerválás és a reprodukció munkafázisain. Megismerteti a közönséggel azt az emberfeletti munkát, mely során a három-négyezer éves szerves leletek, fából, bőrből, és vászonból lévő temetkezési emlékek is megelevenednek, és az aranyból, ezüstből készült szakrális tárgyak együttesét teljessé téve, egységes egészként mutatják be a sztyeppe urainak, kultúráját, képzettségét, gazdagságát. A kiállítás látogatói átélhetik ezeknek a titokzatos földpiramisoknak a kutatását, a kincsek megtalálásának euforikus örömét, a leletek beazonosításának aprólékos, szinte nyomozati technikákat igénylő munkáját, és a restaurált leletek igéző szépségét megcsodálva egy időutazást tehetnek a lovasnomád kultúra fénykorába.

   A kiállítás egyfajta időutazás nemcsak a 2500 évvel ezelőtti szkíta elődnépeink kézműves kulturájába, de bemutatja a szkíta nép erényeit és életmódját a világ más népeinek történetírói szemével. Ez a rendkívüli morális és kulturális gazdagság egészen más értékrendet képvisel, mint ami a mai rohanó világunkban a legtöbbünknél jelen van.

   Jó szórakozást kívánunk!

http://www.emberekaranyban.hu


Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Az értékrendről

A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>

Fejtegetőre való feliratkozás:

Név:
E-mail: